Szalon etikett

A következő sorokban olyan információkat szeretnék megosztani Veled, amelyek segítséget nyújtanak, hogy a jövőben minden a legnagyobb egyetértésben működhessen közöttünk. 

Köszönöm szépen, hogy tiszteletben tartod és hozzájárulsz a nyugodt, minőségi munkavégzésemhez!

ÚJ vendégeimnek:

  • Két egymást követő időpont módosítás/lemondás esetén további időpontot már nem tudok Számodra biztosítani.
  • A jó emberi kapcsolatokhoz nélkülözhetetlen a kölcsönös bizalom és tisztelet. Sajnos többször szembesültem már azzal, hogy nem minden vendégem tartja tiszteletben az időmet és a megélhetésemet, pedig én minden egyes vendégem számára maximális odafigyelést és törődést igyekszem biztosítani. Mindig törekszem rá, hogy a vendégeimet a megbeszélt időpontjukban tudjam fogadni.

Kérlek ebben Te is segíts:

  • Kérlek, érkezz az időpontod előtt 5 perccel, hogy kényelmesen le tudj pakolni, s ha szükséges, elmenni a mosdóba.
  • Fontos, hogy ne érkezz túl korán sem, hiszen akkor még az előtted lévő vendégem ideje tart, és ugyanúgy szeretné kiélvezni az idejét, ahogyan Te is.
  • Ha látod, hogy késni fogsz, kérlek szépen üzenetben értesíts. Ha késel, kellemetlen helyzetbe hozol engem is, és az utánad érkező vendégeket is, így a késésed idejét sajnos kénytelen leszek levonni a Számodra fenntartott időből, és lehetséges, hogy nem fogok tudni valamit megcsinálni azok közül, amiket kértél. Nagyobb mértékű késés – 15 perc, vagy több – esetén új időpont megbeszélése lesz szükséges, ez esetben viszont sajnos kénytelen leszek az elmaradt kezelés díját meghiúsulási kötbérként elkérni.
  • A telefont nem tudom mindig felvenni. Kérlek, írj üzenetet, rövid időn belül reagálok, vagy később vissza is tudlak hívni.
  • Fizetés kézpénzzel, vagy helybeni utalással lehetséges, csak olyan formában, ami azonnal megérkezik a számlámra.
  • Betegség, nem megfelelő magatartás, irreális elvárások esetén fenntartom magamnak a jogot, hogy megtagadjam a kezelést.
  • A hétvége nálam is a családomé, nem dolgozom, ezért telefonos bejelentkezés nem lehetséges, írj üzenetet.

 Készenléti díj/ lemondási feltételek:

  • Ha valami miatt mégsem lesz megfelelő Számodra a megbeszélt időpont, kérlek, jelezd időben. Tiszteljük meg egymás és a vendégeim idejét. Minden nem igénybevett időpont nekem bevétel kiesés, egy másik vendégem pedig nem tud eljutni hozzám emiatt.
  • Időpont lemondásra vagy módosításra 24 órán kívül van lehetőséged teljesen díjmentesen.
  • Nem a szalonban lakom, ezért kérlek, vedd figyelembe, hogy ha a foglalt időpontodat egy órával előbb mondod le, én már úton vagyok, hogy Téged megszépíthesselek és további órákat kell üresen várnom. Kérlek, írj egy üzenetet akár reggel 6-kor, így időben értesülök én is, és nem indulok útnak.
  • Mivel a saját időmet ugyanúgy megbecsülöm, mint a Tiédet, ezért 24 órán belüli lemondás/módosítás esetén a foglalt kezelésed 50%-át, az aznap történő lemondások 100%-át, mint meghiúsulási kötbért sajnos kénytelen leszek felszámolni, amit a következő személyes megjelenés alkalmával rendezhetsz.
  • Kérlek, vigyázzunk egymásra és betegség esetén időben kérj új időpontot, amennyiben mégis betegen érkeznél, megtagadhatom a szolgáltatást és a készenléti díj kifizetésére foglak kérni.
  • A karácsonyi időszakban (12.06.-12.23.-közt), mikor nagyon sokan szeretnétek jönni, hiszen mindenkinek a legfontosabb időszak az évben, kénytelen leszek 24 órán belül történő lemondás esetén az igényelni kívánt szolgáltatás teljes árának megfizetésére kérni Téged, amelyet a következő személyes találkozásunkkor rendezünk.

ÚJ Phorma Laser vendég vagy?

  • Az időpont foglalásának a feltétele 20.000,-Ft előleg átutalása az általam kiállított díjbekérő alapján. Erre 24 óra áll rendelkezésedre, amint az előleg megérkezik a számlámra utána tudom véglegesíteni az időpontot. A kifizetett előleg értéke természetesen levonásra kerül a végösszegből.
  • A foglalt időpont előtt legkésőbb 24 órával van lehetőséged időpontot módosítani, az új időpont 3 hónapon belülre foglalható. Az előlegként átutalt összeg legfeljebb 2 ilyen alkalommal vihető tovább. Többszöri, vagy 24 órán belüli módosítás/lemondás esetén nem áll módomban visszafizetni az előleget, azt a kozmetika meghiúsulási kötbérként megtartja, és további időpontot már nem tudok biztosítani számodra, ezen kívül az összeg természetesen visszajár.
  • Utaláskor a közleménybe a következő információkat légy kedves beírni a beazonosíthatóság érdekében:

– Név

– Telefonszám

– Foglalt időpont

 

Megértésed és együttműködésed köszönöm!

Scroll to Top

Köszönöm érdeklődésed!

Fontos: Az alábbiak kitöltését követően keresni foglak a tényleges kezeléssel és az időpont véglegesítéssel kapcsolatban